Úgy tűnhet, hogy mások állnak boldogságunk útjában. Valójában mi állunk ott, mert mi választjuk meg, hogy hogyan viszonyulunk az emberekhez. 

A gyerekek hajlamosak az első húsz évben fárasztóan kiborítani, a második húszban lekezelni szüleiket.

Ahhoz, hogy a valóságot valahogyan elviselhessük, mindnyájunknak kell magunkban néhány kis bolondságot melengetnünk.

A boldogság mindig egy hajszálnyira volt. De ez a hajszál nem az emberi természet?

Nincs olyan erő, amit a pénz ne vehetne el.

Amikor mindennek vége, akkor nem az ellenfeleink szavára, hanem a barátaink némaságára fogunk emlékezni.

Józan ésszel, ígérettel, reménnyel, lelkem nyugalmával, boldogságommal dacolva szeretem, és szenvedélyemtől semmi el nem téríthet.