Az emlékezet nagyon furcsa dolog. Néha megmagyarázhatatlanul megmaradnak benne a dolgok, amikről magunk sem hisszük, hogy megmaradtak.

Nem követem a szabályokat. Én alkotom őket.

Nem a győzelemre esküdtem, csak arra, hogy igaz legyek. Nem a sikerre esküdtem, csak arra, hogy érdemes legyek a lángra, mely bennem ég.

Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

Miért is viseljük ilyen megadással ezt a végtelen szadizmust, ami sorsnak becézi magát?

Mi a halál? Egy fokkal közelebb kerülök a nyugalomhoz, és talán kettővel közelebb a csendhez.

Azért félek, mert… hát szóval, nyilvánvaló okokból nem maradhatok mindig veled. És attól félek, hogy én veled akarok lenni, sokkal jobban vágyódom rá, mint szabadna.