Az ész nem sokáig tudja játszani a szív szerepét.
Amikor szeretünk, mindig jobbak szeretnénk lenni, mint amilyenek vagyunk.
Miért is viseljük ilyen megadással ezt a végtelen szadizmust, ami sorsnak becézi magát?
Jobb a jelenbeli, naponta megtapasztalt, apró boldogság, mint a távoli jövőtől remélt hatalmas, ha most szemernyi sincs belőle.