Ha van valami halhatatlan az emberben, az a röhögés. Onnan jön belőlünk, ahol nincs halál.

Jobb megtudni, hogy ostoba voltam, mint vaknak maradni, és továbbra is ostobán viselkedni.

Alaposan téved, aki azt hiszi, hogy meg tud lenni önmagában is, hogy nincsen szüksége senkire; de még nagyobbat téved az, aki úgy gondolja, hogy őnélküle nem lehetnek meg a többiek.

Soha nem lehet tudni, hogy miből mi bomlik ki, minek mi lesz a következménye, miféle, egyelőre láthatatlan utak nyílnak majd meg, vagy hogy mire jók a falak, a kudarcok.

Mások elvesztésén búsulni olyan, mintha a betegséget választanánk, amikor jól is lehetnénk.

Megkérhetlek valamire? (…) Ha majd legközelebb megint úgy döntesz, hogy a saját érdekemben keresztülnézel rajtam, volnál szíves előre figyelmeztetni?!