Fura, hogy milyen ritkán gondol az ember azokra a nőkre, akik megvoltak. Mindig azokra emlékszik, akikkel nem jött össze.

Elrabollak és magammal viszlek! Harcolni fogok veled, teérted. Legyőzök mindent, meglátod, leküzdöm a nehézségeket, és nem adlak senkinek és semminek!

A folytonos súrlódás, egymás kínzása jobban összekapcsolja az embereket, mint az egyforma gondolkozás vagy a megbecsülés.

Semmi sem ér többet, mint a mai nap.

Az optimisták bekötött szemű pesszimisták.

Szép dolog a reménység, nemes a küzdés, de a végén úgyis csak a balvégzet dönt.

Mi is hát az első szerelem, ha nem az a „lelki aktus”, amellyel az ember a szerveiben, képzeletében fölzsongó vágyakat egy élő személyre rávetíti?