A nagy szellemek mindig is ellenkezést váltottak ki a középszerű elmékből. A középszerű elme ugyanis képtelen megérteni azt, aki nem hajlandó vakon meghajolni a konvencionális előítéletek előtt, hanem bátran és őszintén kimondja a saját véleményét.

Egy olyan szemét és tetves világban, ahol még csak egy igaz barátja sem lehet az embernek, már az is nagy vigasztalás, ha egy igaz ellenséget talál.

Az ember alkalmazkodik – lényegében mindenhez. Hozzászokik. Nincs jó vagy rossz, állapotok vannak. A hozzáálláson múlik, jónak vagy rossznak ítéled-e a helyzetet.

Élvezd minden pillanat örömét, hogy később meg ne bánd, és ne érezd úgy, hogy elfecsérelted az ifjúságodat.

Ha az ember megbeszéli magával, hogy élni fog, élvezni fogja az életet, és a szó pozitív értelmében hedonista lesz, akkor minden megváltozik.

Akinek a szemében nincs élet, az nem tud mosolyogni sem. Az kényszeredetten széthúzza az ajkait, de mosolyogni nem tud. S ezt lehet látni.

Nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor nincs okunk a szomorúságra; és nincs annál nagyobb gazdagság, mint a meglévőkkel való megelégedettség.

Az igazi szerelem olyan, akár a szellemjárás: mindenki beszél róla, de csak nagyon kevesen látták.

A világ mindég az marad, ami volt, csak az emberek cserélődnek ki.