Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el.

Azok a helyek, ahova vágyunk, mindig több tért foglalnak el az igazi életünkben, mint az a hely, ahol tényleg vagyunk.

Aki nem tud csodálkozni és borzongani az élet titokzatos szentélyében, az olyan, mint a halott, akinek a szemei becsukódtak.

Az, hogy „nincs”, hogy „elveszett”, hogy „elhagyott”, hogy „elmúlt” – fáj. Nagyon fáj. És mégis: lehet ez a fájdalom szép is.

Aki mások nyomában jár, sohasem kerülhet elébük, aki maga nem tud jó dolgokat alkotni, a másét sem használhatja fel jól.

Egy nőt imádni kell vagy elhagyni. Középút nincs.