Az összes aranyunk és ékszerünk sem képes csillapítani az éhségünket és oltani a szomjunkat.

A fájdalom óceánja. A túlpart olyan messze van az örvénylő vízen túl, hogy elképzelni sem tudtam, nemhogy látni.

Semmit sem nyeshetünk le anélkül, hogy ne éreznénk a hiányát. Még a legrosszabb emlék is része az alapzatnak, amely megtart bennünket a világban.

Ha az univerzum közepébe tekintünk, hidegséget látunk ott. Ürességet. Végtére is, az univerzum nem törődik velünk. Az idő sem törődik velünk. Ezért kell nekünk, embereknek törődnünk egymással.

A jelenen kívül nincs semmink.

Jó akarok lenni mindenkihez. Átlépni önmagamon, átlépni önzésemen! Kinyílni, szeretni, élni! Nem hős akarok lenni, hanem jó.

Félünk szeretni. És nem alaptalanul. Levetni az önzés páncélját, s meztelennek maradni mások között, közönyös és könyörtelen én-őrültek között, veszedelmes.