Kinek borja, nyalja.
Néha már-már azt hiszem, nem érdemes senkivel sem összebarátkozni. Egy idő múlva úgyis elveszítünk mindenkit, és az a fájdalom ezerszer rosszabb, mint az előtte sajgó űr.
A magányra szükségem van, mint a levegőre. Ha sokat vagyok idegenek között s nem vonulhatok vissza otthonomba: – mintha a lelkemet vesztettem volna el!
A sors sohasem egyenes vonalban, hanem cikcakkban szövődik. Eltér, visszatér, meglódul, megtorpan – már úgy néz ki, hogy az egészből nem lesz semmi, amikor hirtelen mégis megvalósul valami.
Ha az ember odaadja valakinek a szívét, és ez a valaki meghal, akkor magával viszi a szívünket? Az ember meg itt marad, lyukkal a mellkasában, és ezt a lyukat nem tudja semmivel sem kitölteni?
Jóízű, derűs kacagással csakis a mélységesen jó lélek tud nevetni.
Erőssel ne birkózz, gazdaggal ne perelj!