Azt hiszem, ez hozzátartozik a szeretethez és a szerelemhez: fel kell adni a dolgokat. Néha még a szeretteinktől is el kell szakadni.

Ne mondd, hogy szeretsz. Ölelj meg, ha szeretsz.

Csak akkor lehetsz boldog, ha néha boldogtalan vagy.

A társadalmi élet hazug formái elvadították már bennünk az őszinteséget.

A lelki sérülés nem múlik el soha. De hozzáedződik a lélek.

Nincs annál rosszabb, mint várni, anélkül, hogy tudná az ember, mi fog történni. A képzelőerőnk kegyetlenebb bármely rabtartónál.

Ritkán gondolunk arra, amink van, és túl gyakran arra, amink nincs. Ez a magatartás több nyomorúságot okozott már az emberiségnek, mint az összes háború és járvány együttvéve.

Ki tudná a halál gondolatát elviselni, ha élni öröm volna?

Minden olyan véletlenszerűnek tűnik, minden megváltozhat egy másodperc alatt. Jó helyen lenni jó időben vagy rossz helyen rossz időben.

A remény újra meg újra felütötte a fejét a lelkemben, hogy aztán fájdalmasan eltiporja a valóság.

A múlt elmúlt, még akkor is, ha meghatározza a jelent.

Megy haza a férj a születésnapján, és azt látja, hogy a felesége a lépcsőn ül, és keservesen sír.
– Mi történt? – kérdi tőle.
– Jaj, úgy szégyellem magam! Finom vacsorát főztem neked a születésnapodra, de a kutya mind megette.
A férj összeráncolja a szemöldökét:
– Cseppet se búsulj! Ha megdöglene tőle, majd veszünk egy másikat!

A magány (…) nagyon értékes kincs. Mindenki vágyik egy olyan hely után, ahol időnként egyedül lehet.