Az angol, a francia és a magyar beszélgetnek róla, hogy kinek a nyelvében bonyolultabb kiejteni a szavakat. Kezdi az angol:
– Nálunk baromi nehéz a kiejtés, például az asztalt úgy kell írni, hogy „table” és úgy ejtik, hogy „téböl”.
– Az semmi – mondja a francia – nálunk úgy kell írni, hogy „bonjour” és úgy ejtik, hogy „bonzsúr”.
– Ugyan – mondja a magyar – az igazi nehéz kiejtés nálunk van. Úgy írják, hogy „mit tetszik mondani?” és úgy ejtik, hogy „He?”.

Ha az ember csaknem mindig nyer, akkor a győzelemnek olyan lesz az íze, mint a megerjedt szőlőlének.

Soha nem tudhatod, mennyi időd van még. A szememből csorgó könnyek mindkettőnk könnyei voltak.

A győzelmek hajlamosak lekopni az emberről. A vereségek (…) azonban ott maradnak velünk, megérintik a vállunkat, lelassítják a lépteinket, kísértenek álmunkban.

A magányos ember (…) nem nevet könnyen.

Amit a felsőbbrendű ember keres, önmagában találja meg, amit a kis ember keres, másokban találja meg.

Ha önmagunkban nem találunk nyugalmat, fölösleges a nyugalmat másutt keresnünk.