Hol az érzékenység nyertes, vesztes a nyugalom.
A sors csak úgy magától nem létezik, el kell jutni hozzá.
Néha akkor tudunk a legjobban kijönni valakivel, ha időnként egy kicsit eltávolodunk tőle.
Az alkalmat (…) nem akkor találod, amikor keresed, hanem amikor kínálkozik.
A közvélemény egyetlenegy vágyunk feláldozását sem éri meg.
Meg kell dolgoznod az irigységért, az együttérzést pedig ajándékként kapod.
Mesélték róla, hogy egy ideig a bolondokházában is volt. Megtisztelték azzal, hogy bolondnak tekintették, de aztán kiengedték, mert rájöttek, hogy csak költő.
A tervek olyanok, mint a gyümölcs, szükségük van egy kis időre, hogy megérjenek.
A fájdalom a szeretet legnagyobb hajtóereje.
Két dolog van, amit többnyire csak visszatekintve ismerünk fel. Az ostobaság az egyik. A másik az alkalom, amit elmulasztottunk.
A tökéletlenség szép, az őrület zsenialitás, és még mindig jobb nevetségesnek lenni, mint halál unalmasnak.
– Miért nevetnek a barna nők a szőke nős vicceken?
– Mert azt hiszik, hogy rájuk nem vonatkozik.